A tapéták története

Nyomtatási módszerek

A tapétanyomtatási technikák közé tartozik a felületi nyomtatás, a mélynyomás, a szitanyomás, a rotációs nyomtatás és a digitális nyomtatás. A tapéta hosszú tekercsekben készül, amelyeket altalában függőlegesen a falra ragasztanak. A mintás tapéták úgy vannak megtervezve, hogy a minta "ismétlődik", így az ugyanabból a tekercsből kivágott darabok egymás mellé ragaszthatóak, így folytatható a minta anélkül, hogy jól látható lenne, hol történik két darab összeillesztése. Nagy, összetett képminták esetén ezt általában úgy érik el, hogy a második darabot az ismétlés hosszának felénél kezdik, így ha a tekercsen lefelé haladó minta 24 hüvelyk után megismétlődik, akkor a következő darabot oldalra vágják a tekercsről. Kezdje 12 hüvelykkel lefelé a mintát az elsőtől. Ebből a célból nem számít, hogy a minta hányszor ismétlődik vízszintesen a tekercsen keresztül. Egy minta többféle színben is kiadható.

A főbb történeti technikák a következők: kézi festés, fatömbnyomtatás (összességében a legelterjedtebb), stencilezés és különféle gépi nyomtatás. Az első három mind 1700 előtti időkből származik.

A tapéták, mint díszítő elemek

A fametszet grafikai technikáját alkalmazó tapéta népszerűségre tett szert a reneszánsz Európában a feltörekvő dzsentri körében. A társadalmi elit továbbra is nagy kárpitokat akasztott otthona falára, akárcsak a középkorban. Ezek a kárpitok színesítették a helyiséget, valamint szigetelő réteget képeztek a kőfalak és a szoba között, így megtartották a hőt a helyiségben. A kárpitok azonban rendkívül drágák voltak, ezért csak a nagyon gazdagok engedhették meg maguknak. Az elit kevésbé tehetős tagjai, akik sem az árak, sem a nemzetközi kereskedelmet akadályozó háborúk miatt nem tudtak faliszőnyeget vásárolni, tapétáztak, hogy feldobják szobáikat. A korai tapétákon a kárpitokon ábrázoltakhoz hasonló jelenetek szerepeltek.

Felrakási technikák

A nagy papírlapokat hol lazán, gobelinstílusban akasztották fel a falakra, hol pedig ragasztották, mint ma. A lenyomatokat nagyon gyakran falra ragasztották, ahelyett, hogy bekeretezték volna és felakasztották volna, a legnagyobb méretű nyomatokat, amelyek több lapon is megjelentek, valószínűleg elsősorban falra ragasztották. Néhány jelentős művész – különösen Albrecht Dürer, aki nagyméretű képlenyomatokon és díszlenyomatokon is dolgozott – készített ilyen falra akasztásra szánt darabokat. A legnagyobb képnyomat az 1515-ben elkészült, I. Maximilianus római császár megbízásából készült diadalív volt. Kolosszális, 3,57 x 2,95 méteres, 192 lapból álló, első kiadásban, 700 példányban készült, és a tervek szerint a palotákban és különösen a városházákban függesztették fel, kézi színezés után.

16-17. századi történések

Anglia és Franciaország vezető szerepet töltött be az európai tapétagyártásban. A legkorábbi ismert minták közé tartozik egy Angliából származó falon talált példány, amely egy 1509-es londoni kiáltvány hátoldalára van nyomtatva. Nagy népszerűségnek örvend Angliában, miután VIII. Henriket kiközösítették a katolikus egyházból – az angol arisztokraták mindig is Flandriából importáltak faliszőnyegeket és Arrasban, de VIII. Henrik szakítása a katolikus egyházzal az Európával folytatott kereskedelem visszaesését eredményezte. Angliában a gobelingyártók nélkül az angol dzsentri és arisztokrácia egyaránt a tapéta felé fordult.

Az Oliver Cromwell alatti protektorátus idején leállították a tapétagyártást, amelyet a puritán kormány komolytalan tételnek tekintett. II. Károly helyreállítását követően a gazdagok Anglia-szerte újra tapétát követeltek – Cromwell puritán rezsimje elnyomó és korlátozó kultúrát kényszerített a lakosságra, halálát követően pedig a gazdag emberek kényelmes háztartási cikkeket kezdtek vásárolni, amelyeket a puritán állam tiltott.

A legkorábbi ismétlődő mintás tapétákból nagyon kevés minta maradt fenn, de nagyszámú régi mesternyomat létezik, gyakran ismétlődő vagy megismételhető dekoratív minták gravírozásában. Ezeket dísznyomatoknak nevezik, és többek között a tapétakészítők modelljeként szolgáltak.

18. század

1712-ben, Anna királynő uralkodása alatt bevezették a tapétaadót, amelyet csak 1836-ban töröltek el. A tizennyolcadik század közepére Nagy-Britannia volt Európa vezető tapétagyártója, amely hatalmas mennyiségeket exportált Európába, amellett, hogy a középosztálybeli brit piacon értékesített. Ezt a kereskedelmet azonban 1755-ben súlyosan megzavarta a hétéves háború, majd a napóleoni háborúk, valamint a Franciaországba irányuló importra kivetett súlyos vámok.

1748-ban a párizsi brit nagykövet kék nyáj tapétával díszítette szalonját, ami aztán ott nagyon divatos lett. Az 1760-as években Jean-Baptiste Réveillon francia gyártó selyem- és gobelintervezőket bérelt fel, hogy a valaha készült legfinomabb és legfényűzőbb tapétákat készítsék el. Égszínkék fleurs-de-lys tapétáját 1783-ban használták az első léggömbökön a Montgolfier fivérek. Jean-Baptiste Pillement tájfestő 1763-ban felfedezte a gyors színek használatának módszerét.

Az ehhez hasonló, kézzel blokkolt tapéták kézzel faragott tömböket használnak, és a 18. századi mintákban az antik építészet panorámája, egzotikus tájak és pásztori témák, valamint stilizált virágok, emberek és állatok ismétlődő mintái láthatók. A papírokon virágok, hattyúk, madarak és vadállatok szerepeltek, és gyakran táblaként függesztették fel őket, aranyozott szélekkel keretezve. Népszerű motívum volt a gyümölcsökkel teli bőségszaru. Az élelmiszerhiányra való tekintettel talán nem meglepő, hogy a francia forradalom első heves demonstrációira – amelyet Réveillon-lázadásként is ismertek – a gyárban zajlottak le.

1785-ben Christophe-Philippe Oberkampf feltalálta az első gépet színes árnyalatok tapétalapokra történő nyomtatására. 1799-ben Louis-Nicolas Robert szabadalmaztatott egy gépet folyamatos hosszúságú papír előállítására, amely a Fourdrinier gép elődje. Ez a folyamatos hosszúságú tapéta előállításának lehetősége újszerű terveket és szép árnyalatokat kínált Európa-szerte a szalonokban.

A 18. században Angliában működő tapétagyártók közé tartozott John Baptist Jackson és John Sherringham. A 18. századi Amerikában alapított cégek közül: J. F. Bumstead & Co. (Boston), William Poyntell (Philadelphia), John Rugar (New York).

A kiváló minőségű, Kínában gyártott tapéta a 17. század későbbi részétől vált elérhetővé. Ez teljesen kézzel festett volt, valamint nagyon drága. Még mindig látható paloták és nagy házak szobáiban, beleértve a Nymphenburg-palotát, a Łazienki-palotát, a Chatsworth-házat, a Temple Newsam-ot, a Broughton-kastélyt, a Lissan-házat és az Erddig-t. 1,2 méter szélesre készült. Az angol, francia és német gyártók utánozták, általában nyomtatott körvonallal kezdték, amelyet kézzel színeztek ki. Ezt a technikát néha a későbbi kínai papírokban is alkalmazták.

Típusok és méretek

Az elkészítési módokat tekintve a tapétatípusok közé tartozik a festett tapéta, a kézzel nyomott tömbfa tapéta, a kézzel nyomott stenciltapéta, a géppel nyomtatott tapéta és a fűrészporos tapéta.

A modern falburkolatok sokfélék, és amit tapétának neveznek, az már nem biztos, hogy papírból készül. A legelterjedtebb gyárilag vágott tapétaméretek közül kettőt "amerikai" és "európai" hengerelt árunak neveznek. Az amerikai hengerelt áruk 69 cm x 8,2 m hosszúak. Az európai hengerelt áruk 53 centiméter szélesek, 10 méter hosszúak.

A legelterjedtebb és általában a leggazdaságosabb falburkolat lakossági használatra az előre ragasztott vinyl bevonatú papír, amelyet általában "lehúzhatónak" neveznek, ami félrevezető lehet. A szövet hátlapú vinyl meglehetősen gyakori és tartós. A világosabb vinyleket könnyebb kezelni és felakasztani. A papír hátlapúak általában olcsóbbak, lényegesen nehezebben ragaszthatóak fel. A fóliatapéta általában papír hátlappal rendelkezik, és (kivételes esetben) akár 36 hüvelyk (91 cm) széles is lehet, és nagyon nehéz kezelni és felragasztani. A textil tapéták közé tartoznak a selyemek, az ágyneműk, a fűszövetek, a zsinórok, a rattan és a valódi préselt levelek. Vannak akusztikus falszőnyegek, amelyek csökkentik a hangot. Egyedi falburkolatok magas áron kaphatók, és legtöbbször minimális tekercsrendeléssel.

A tapéta „szegélyként” is kapható, jellemzően vízszintesen a falak tetejére és a lambéria fölé ragasztva. A szegélyezett tapéta színek és minták széles skálájával, egyenes vagy formázott élekkel és szélességgel kapható, és a már nyomtatott tapétával kiragasztott falak befejezett megjelenésének biztosítására vagy akcentusként használható festett vagy sima papírozott falakhoz. Egyes szegélyes tapétákat képekkel, sőt írással is díszítenek, amelyek felragasztva egy egyszerű történetet vagy egy jól ismert témát mesélhetnek el, például meséket, verseket, ábécéket vagy számokat ábrázoló piktogramokat vagy vallásos műveket. A modern nyugati otthonokban ezeket „fríznek” nevezik, és általában a bölcsődéket és a gyerekszobákat díszítik. Tantermekben és könyvtárakban is megtalálhatóak.

Nem szőtt (vlies) tapéta: A nem szőtt tapéta vegyi pép és textilszálak keverékéből készül, és önmagában vagy más típusú tapéták hátlapjaként használható. Ennek a tapétának a felakasztásakor a ragasztót közvetlenül a falra kell felhordani, majd a tapétát várakozás nélkül fel lehet simítani.

Papír tapéta: Újrahasznosítható papírból készül. Más tapéták hátlapjaként is használható. Ha papírt használ tapétaként, a várakozási időt figyelembe kell venni.

Fotó- és fémtapéta: Ezeket a háttérképeket hordozóanyagra, például nem szőtt vagy papírtapétákra hordják fel. Fotótapéta gyártása során a kép papír hátlapra kerül nyomtatásra. A fémes optikai tapéta létrehozásához a hátlap bevonata fémfóliából, például alumíniumból áll.

Tekintse meg tapéta kínálatunkat Webáruházunkban!